• vasárnap , 16 június 2019
Badacsonyi borok a New York Palotában

Badacsonyi borok a New York Palotában

A Badacsonyi borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a „Világ Legszebb Kávéházában”, az impozáns New York Palotában.

Badacsonytomaj, a borvidék központja éppen 30 évvel ezelőtt nyerte el a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” kitüntető címet. Idén erre a díjra esik a fókusz: előtérbe kerülnek a muzeális borok, a badacsonyi borászaink személyesen töltik a friss és régi évjáratok nagy borait szakmai partnereik és a borkedvelők poharaiba.

„A 30 éves jubileum kapcsán döntöttünk úgy, hogy idén pincéink rejtett kincseit, többek között muzeális borokat mutatunk be” – mondta Váli Péter elnökségi tag

A szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidék bemutatkozását.

A tavalyi évhez hasonlóan mesterkurzusok is színesítik a rendezvényt, amelyeket neves szakemberek tartanak majd. A szervezők ígérik, hogy izgalmasak lesznek az előadók, a témák és a borok is.

15 és 16 óra között a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják a borászatok, 16 órától minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló, mindössze 5 900 forintért.

A helyszínen már csak korlátozott számban lehet belépőt vásárolni 6 900 forintos áron.

Forrás: vincemagazin.hu

Kapcsolódó cikkek