• péntek , 19 április 2024
Ötvenhat balatoni strand újul meg idén nyárra

Ötvenhat balatoni strand újul meg idén nyárra

Több száz milliárdos fejlesztést ígérnek a Balatonnál: több tucat strandot újítanak fel, és azt akarják, hogy egy idő után csak elektromos motorral felszerelt hajók járjanak a tavon.

Idén nyárra 56 strand újul meg a Balaton körül. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

A Balatonnál 367 milliárd forint értékben hajtanak végre turisztikai fejlesztéseket egy kormánydöntés szerint – írja a hétfői Magyar Idők.

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen önkormányzatok és turisztikai szakértők bevonásával megkezdődött a kiemelt üdülőkörzetben elérhető családbarát szolgáltatások feltérképezése, a tervek szerint a folyamatosan bővülő turistakalauz még az üdülési szezon előtt elkészül.

A turizmus a GDP csaknem 10 százalékát hozza, és körülbelül 350 ezer embernek ad munkát, minden egyes beruházás számos új munkahelyet teremt – tette hozzá.

HVG

Kapcsolódó cikkek