• csütörtök , 18 április 2024
Endrődy Szalon: Beszélgetés Kovács Endre fotóművésszel

Endrődy Szalon: Beszélgetés Kovács Endre fotóművésszel

Kovács Endre fotóművész Budapesten illetve genfben élte le élete jelentős részét, azonban fotóművészete itt ezen a Balaton-felvidéki tájon teljesedett ki. A rendszerváltás után települt haza Svájcból Alsóörsre.

Kovács Endre az alsóörsi és a környékbeli kulturális rendezvények jellegzetes alakja. Bár fotós, de nem az a fajta, aki úton, útfélen kattintgat. Sorozatokban, a fantáziáját izgató témákban gondolkodik. Több könyvet is készített, többek között például a környék jellegzetes építőanyagáról, a vöröskőről, de Horváth Piroskával készült közös könyvükben sorra látogatták Alsóörs nevezetes lakóit.
Tőzsgyökeres alsóörsinek néznénk, holott Budapesten született, 27 éves koráig Újlipótvárosban élt.

Körülbelül tízéves korában egy rém egyszerű Box géppel kezdett el fényképezni 6×9-es filmre. Gimnazista korában határozta el, hogy fotós lesz. Bekerült a Magyar Nemzeti Galériába műtárgyfotózást tanulni.

Petrás István lett a mestere. Barátain keresztül ebben az időszakban – 1968-69 körül – megismerte Halász Péter színészt, aki az Egyetemi Színpadon játszott. Ruszt József rendező vezetésével nagyszerű produkciókat hoztak létre, megalapították a Kassák Színházat. Kovács Endre a színház fotósa, belső munkatársa lett, rengeteg felvételt készített. A társulatot politikai okok miatt betiltották, de ők halász Péter szobaszínházában folytatták az élet-játékot.

Kovács Endre 1973-ban Svájcban, Lausanne-ban telepedett le politikai menekültként a feleségével. A társulat többi tagja Párizs majd new York felé vette az irányt. A pesti Kassák illetve a későbbi Squat Színházról Kovács Endrének a közelmúltban jelent meg fotóalbuma. Akárcsak a budapesti éveiben készült, majd elfelejtett fotókról. Az utóbbi, Időleges felejtés című, a Vár Ucca Műhely sorozatban megjelent könyv társzerzője Can Togay.
Kovács Endre elvégezte a Genfi Képzőművészeti Főiskolát. A felvételin azt a feladatot kapta, hogy mutassa be, hogyan tud két olyan ember kommunikálni egymással, akik nem beszélnek közös nyelvet, és közös jelzéseket sem ismernek.
Endre egy sakktáblát fényképezett le, sorozata három lépésből álló mattot ábrázolt. Négy év múlva audovizuális művészdiplomát vehetett át.

A fotóművész változatos életéről az alsóörsi Endrődy Szalonban hallhatnak az érdeklődők, 2017. március 31-én 17.00 órai kezdettel at Eötvös Károly Művelődési Házban.

Kapcsolódó cikkek