• péntek , 18 szeptember 2020
Mert a tojás az élet jelképe – Húsvéti hagyományok

Mert a tojás az élet jelképe – Húsvéti hagyományok

Nagypéntek és nagyszombat a zalai hagyományok tükrében.

Régen az egész nagyhét az ünnepre hangolódás jegyében telt, az első három napon takarítottak az emberek maguk körül és a lelkükben, elmentek gyónni – mondta Petánovics Katalin, a keszthelyi Balatoni Múzeum nyugalmazott néprajzkutatója.

Vajkay Aurél néprajzkutató leírta –

– 1945, hogy az egyik ház udvaron ott volt egy olyan fegyver, mellyel a repülőket lőtték. A háziasszony ezzel nem törődve kihordta az összes bútorát az udvarra, hogy lemossa, mert őt nem érdekelte a háború, neki az volt a fontos, hogy jön a húsvét, és rendben legyen a lakása.

A második három nap félünnep volt, ami azt jelentette, hogy az emberek délelőtt még dolgoztak, délután azonban már mentek a templomba. Nagypéntektől húsvéthétfőig pedig bekészítették az állatoknak az ennivalót, hogy még azzal sem legyen munka – tette hozzá.

kamonhus.hu

A sonkát általában pénteken főzték meg, de akkor még nem lehetett hozzányúlni. A kalácsot, a sót, a tormát és a bort elvitték megszentelni a templomba a vasárnapi korai misére. A módosabb családoknak külön edénykészlete volt, amiben zsírral soha nem főztek. Azt csak böjtös időben használták. A szegények pedig lúgos vízzel kifőzték, kiforrázták azt az edényt, melyben az év más napjain zsírral főztek – mesélte.

A néprajzkutató beszélt az “első falat” szokásáról. Ez azt jelentette, hogy a tojást szétvágták és –osztották annyi darabra, ahányan az asztal körül ültek. Ez volt az első falat, amit a böjt után lenyeltek.

Azzal a jelentéssel bírt, bárhová keveredik a világban az asztal körül ülők közül bárki, emlékezzék, hogy együtt evett a családdal, és vágyódjék, jöjjön vissza. Van, ahol a tojást kaláccsal, sonkával és tormával eszik. Elsősorban azért, hogy a 40 napos böjt után ne kezdjenek el falni, ez a “szép bevezetés” – hangoztatta.

Nagypénteken más szokások is vannak. Például megépítik az úrkoporsót. Egy szobrot tesznek egy mellékoltárhoz, befektetik Jézus szobrát, és piros tojásokat is tesznek mellé, mert a tojás az élet jelképe – emelte ki.

Kapcsolódó cikkek