• péntek , 29 március 2024
Nem mindenhol lehet pontyra horgászni a Balatonnál

Nem mindenhol lehet pontyra horgászni a Balatonnál

Idén is feloldotta a Somogy Megyei Kormányhivatal a pontyfogási tilalmat a Balatonon, azonban marad a tiltás a Kis-Balatonon, és két nagy balatoni befolyón – nyilatkozta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője az MTI-nek szerdán.

A tilalom feloldását a halgazdálkodási társaság kezdeményezte, miként a korábbi években is, az MTA Balatoni Limnológiai Intézet szakértői véleménye alapján.

Eszerint a Balaton természetes pontyszaporulata ma sem számottevő, ezért nincs jelentősége az ívási időszakban bevezetett fogási korlátozásnak.

A tilalom feloldása a Balaton összes befolyójára is érvényes, kivéve kettőt. A Balatoni Horgászrend idei változása miatt ugyanis – a korábbi gyakorlattól eltérően – két nagy befolyón érvénybe lép majd a pontytilalom – hívta fel a figyelmet az ágazatvezető. Ennek értelmében április 15. és június 15. között a Keleti-Bozót-csatornán és a Nyugati-övcsatornán csak a meghatározott szakaszokon szabad horgászni, pontyot és harcsát pedig a két vízfolyás teljes hosszán tilos lesz megtartani.

forrás:mycarplife.com

A pontytilalom – a korábbi évekhez hasonlóan – a Kis-Balatonon is életbe fog lépni. Itt az országosan elrendelt törvényi szabályozásnak megfelelően május 2. és május 31. között tilos lesz megtartani a horogra akadó példányokat.
A Balaton pontyutánpótlását évi 300 tonnányi két- és háromnyaras haltelepítéssel pótolja a halgazdálkodási társaság.

forrás: MTI.hu

Kapcsolódó cikkek