• csütörtök , 28 március 2024

Rettegnek a pontyok, idén elmarad a tilalom

A tavalyi gyakorlat szerint idén sem lesz horgászati tilalom a Balatonon, így retteghetnek a pontyok. Ellenben a Kis-Balatonon és a két nagy balatoni befolyón érvényben lesz a rájuk vonatkozó horgászati tilalom az ívási időszakban.

Némiképp változott a balatoni horgászrend a 2017-es szezonban. Tavaly sem volt már a Balatonon horgászati tilalom a pontyok ívási időszakában és ez idén is így marad. Zöld utat kaptak a horgászok ebben az időszakban is. Ennek oka, hogy a tó természetes pontyszaporulata nem számottevő, ezért lényegében semmi jelentősége sincsen az ívás időszakban bevezetett fogási korlátozásnak.

Laikusok joggal kérdezhetik, hogy ha a természetes szaporulat jelentéktelen, honnan a Balaton utánpótlása pontyok terén. A fogyást évente 300 tonnányi 2-3 nyaras pontyok telepítésévelorvosolja a halgazdálkodási társaság.

A tilalom feloldása a Balaton összes befolyójára érvényes, kivétel a Keleti-Bozót-csatorna és a Nyugati-övcsatorna. Ezeken a helyeken – és a Kis-Balatonban – április 15. és június 15. között pontyot és harcsát tilos lesz megtartani, azokat a kifogás után vissza kell engedni a vízbe.

Kapcsolódó cikkek