• szombat , 20 április 2024

Brutális ingatlanárak Balatonfüreden

Nemcsak az exkluzív ingatlanok, hanem az átlagos négyzetméter árak is kifejezetten drágák Balatonfüreden. A balatoni térségből kiemelkednek a város ingatlanárai.

A tavaly érvényesülő ingatlanpiaci áremelkedés területenként nagymértékű eltéréseket mutatott, melynek eredményeként az egyes térségek között akár tízszeres is lehet a különbség az átlagos négyzetméterárak között.

Az eladásra kínált ingatlanok átlagosan 95 ezer és 477 ezer forint közötti négyzetméteráron vásárolhatóak meg, a legdrágább terület továbbra is Budapest, melyet Győr-Moson-Sopron, majd Veszprém megye követ.

A lista végén Nógrád megye helyezkedik el, ahol már 100 ezer Ft/m2 ár alatt is elérhető egy-egy ingatlan. Tavaly Veszprém megyében 15%-kal emelkedtek az ingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai, a drágulás idén egyelőre megállt, a megyében 2 százalékos csökkenés volt.

Országos szinten is kifejezetten drágának számítanak a balatoni ingatlanok. A kistérségek mezőnyét vizsgálva a balatonfüredi kiemelkedik a közel 420 ezer Ft/m2 átlagárral, ezt követi a siófoki 384 ezer és a budaörsi kistérség 330 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.

Az első tíz helyen találjuk többek között a Sopron-fertődi, Dunakeszi, Szentendre, győri és fonyódi térségeket is. A legalacsonyabb négyzetméterenkénti árakkal a keleti országrészben találkozhatunk, itt 47 ezer és 67 ezer forint közé esik az átlagos négyzetméterenkénti ár.

Az átlagos ingatlanárak mögött az egyes típusok között nagymértékű eltérések vannak. A Balatonfüreden eladó téglalakások 576 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti áraival országosan is kiemelkedőek, a környező településekhez képest azonban nem kiugró az árszínvonal. Szántód átlagárainál 6 százalékkal kedvezőbb, Tihany, Zamárdi és Siófok árszintjénél pedig 1-28 százalékkal magasabb átlagáron érhető el az említett típus.

A balatonfüredi családi házaknál más tendencia érvényesül, a szántódi, tihanyi és zamárdi árszinttől 3-10 százalékkal alacsonyabbak az átlagos négyzetméter árak, míg Siófokhoz képest 31 százalékkal magasabbak.

A meghirdetett árak növekedése folyamatos tendenciát mutat, az ország egyes területein azonban megállt az emelkedés. A következő időszakban az új lakások nagyszámú piacra kerülése hatással lehet a használt építésű ingatlanokra, az elemzők szerint ezen a piacon mérséklődhetnek az árak.

forrás: balatonfured.hu/ingatlannet.hu
fotó: otthonterkep.blog.hu

Kapcsolódó cikkek